A WHC Csoport harmadszor is Kincentric Legjobb Munkahelyek Díj nyertese

A WHC Csoport harmadszor is Kincentric Legjobb Munkahelyek Díj nyertese

Vissza
A WHC Csoport harmadszor is Kincentric Legjobb Munkahelyek Díj nyertese

A WHC Csoport harmadszor is Kincentric Legjobb Munkahelyek Díj nyertese

Vállalatcsoportunk közel 20 milliárd forintos árbevételt ért el 2020-ban. A koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére, mintegy félmilliárd forinttal tudtuk növelni forgalmunkat 2019-hez képest. Büszkék vagyunk rá, hogy immár harmadik alkalommal nyertük el a Kincentric Legjobb Munkahelyek Díját.

Növekedés COVID ellenére

A COVID-járvány tavalyi első hulláma számos szektor hírtelen, szinte teljes leállása miatt alaposan megtépázta a munkaerő-kölcsönzés hazai piacát is, több tíz százalékos visszaesést okozva a kölcsönzött munkaerő iránti igényben. Év végére azonban a nyártól kezdődő folyamatos emelkedésnek köszönhetően, szinte teljes egészében a járvány előtti szintre épült vissza a szegmens, melynek eredményeként cégünk, a WHC partnerei körében ismét megjelent a munkaerőhiány. Száz százalékban magyar tulajdonú vállalatként a 2020-as évet 19,5 milliárd forintos árbevétellel – mely félmilliárd forinttal meghaladta az egy évvel korábbi eredményünket – és 3.500 főnyi kölcsönzött munkaerő állománnyal zártuk. 

„Tavaly év végére a vendéglátás és a turizmus kivételével minden iparágban visszarendeződést tapasztalhattunk a járvány előtti szintekre. A fehérgalléros munkakörök esetében is új pozíciók nyíltak, a cégek elkezdtek újra toborozni, munkaerőt felvenni. A koronavírus-járvány által leginkább érintett szektorokból egyes munkavállalók átmenetileg más iparágakban keresnek boldogulást, de amint a járványügyi és ezzel párhuzamosan a gazdasági helyzet tovább javul, várhatóan nagy igény jelentkezik majd ezeken a területeken is a munkaerőre, amely kiszolgálására a munkaerő-kölcsönzés kiváló megoldást nyújthat” – hívta fel a figyelmet Berta Péter, a WHC Csoport ügyvezetője.

 

A bizonytalanabb gazdasági helyzet növeli a munkavállalói elkötelezettséget

Cégünk idén immár harmadik alkalommal nyerte el a Kincentric által odaítélt Legjobb Munkahelyek Díjat. A Kincentric Legjobb Munkahelyek Programhoz kapcsolódó globális kutatásában itthon 130.000 munkavállalót vont be. Az eredmények azt mutatják, hogy tavaly világszerte nőtt a munkavállalók munkahelyi elkötelezettsége, míg itthon megállt a négy éve tartó csökkenő tendencia. A vírushelyzet miatti bizonytalanabb gazdasági helyzetben tehát felértékelődik a biztonság a munkavállalók számára. 

„Ha a munkavállalói elkötelezettség növekszik, az egy vállalat üzleti eredményeire is nagyon pozitív hatással van. A WHC számára elsőrendű szempont a támogató legkör és cégkultúra kialakítása. Arra törekszünk, hogy munkatársaink a legjobbat tudják kihozni magukból, ki tudjanak teljesedni. Ehhez minden lehetőséget meg is adunk, hiszünk a tehetséggondozásban, hiszen közösen fejlődve tudjuk a lehető legjobb eredményeket elérni. Sokat jelent nekünk, hogy sorozatban harmadik alkalommal sikerült elnyernünk a Kincentric Legjobb Munkahelyek Díjat, ami kiváló visszajelzés arról, hogy jó úton járunk” – fogalmazott Berta Péter.

 

 

 

aon award 2018
kincentric award 2019
kincentric award 2020
kincentric award 2021
Családbarát Vállalat 2024